A Független Kultúrális Híradó jelenti - 3. rész

"ÖNTÖRVÉNYŰ TELEPÜLÉS AZ ALFÖLDÖN... A MÉSZÁROS UTÓÉLETE II."

A földönkívüli intelligencia (FKI) tevékenységéről annyira objektíven és színesen tudósítottuk olvasóinkat eddig, hogy a földönkívüli kitüntette bizalmával lapunkat. Úgy döntött, hogy a jövőben rajtunk keresztül tartja a kapcsolatot országunkkal és bolygónkkal. Ugyanis, rajongói hatalmas örömére nem ment haza, hanem valahol a Jupiter környékén tartózkodik és figyel minket. Néha pedig magyarázó jellegű üzeneteket küld nekünk. Ezen üzenetek segítségével és oknyomozó riporterünk áldozatos munkájának köszönhetően hitelesen tájékoztathatjuk önöket és értelmezhetjük a hazánkban egyre inkább elszaporodó megmagyarázhatatlan eseményeket. A közelmúlt néhány kalandfilmbe illő történésének megértéséhez feltétlenül szükséges az előzmények összefoglalása.
A parlament lerombolása előtt kb. fél évvel egy alföldi településen két rejtélyes idegen tűnt fel. Oknyomozó riporterünk természetesen felkereste a helyszínt, és kifaggatta a szemtanúkat. Az egyik idegen egy nyurga, nőies alkatú, zilált arcú és állandóan lelkesedő fiatalember volt. Rövid idő alatt kiderült róla, hogy imádja a színházat és tökéletesen ismeri Petőfi életművét. A másik egy közepes termetű öregember volt. Olyan kaliberű katonás kisugárzás áradt belőle, hogy amikor a település kocsmájában inzultálni kezdték őket, a kocsma közönsége az öregember pattogós vezényszavait követve balhé helyett vigyázzmenetben masírozni kezdett a kocsma körül, szereztek valahonnan egy trikolórt, és szabadcsapatot alakítottak.
Ezután népgyűlést kezdeményeztek, a falu lakosai az öreget "árnyékpolgármesternek" választották, és elkezdtek igencsak furcsán viselkedni. A katonás öreg vezetésével először felmérték, hogy a kb. 500 fős településen hányan tüzelnek fával és mennyi tűzifára van szükségük egy szezonban. Ezután a településen élő nyugdíjas erdőkerülő segítségével számításokat végeztek, hogy ennek kitermeléséhez kb. mekkora erdőterület kell, figyelembe véve az igénytelen és tőről újra sarjadó akácfa tulajdonságait. Banki kölcsönöket vettek fel, kapcsolatba léptek néhány településről elszármazott értelmiségivel, pályázatokat írtak, némi pénzt még nyertek is, és önkormányzati tulajdonba megvásárolták a környék csenevész erdőit, meg parlagon heverő földjeit. Akácfát telepítettek, erdőőrséget szerveztek, kukoricát vetettek tavasszal, meg krumplit, és felásatták mindenkivel a helyenként igencsak gazos konyhakerteket. Az addig munkanélküli falusiak együtt jártak kapálni, és teljesen odaadóan őrizték a saját erdeiket. Az izgága fiatalember, meg a katonás öreg és az értelmesebb helyiek sorra vették a környező tanyákat, rábeszélték a magányos tanyasiakat, hogy hirdessék turisták részére a tanyákat kulcsosháznak. A munkanélküli kőművesek kipofozták a tanyákat, és jöttek szép számban igazi pihenésre, valódi csendre vágyó turisták. A katonás öreg járta a falut meg a határt, és irányította a műveleteket. Az izgága fiatalember együttműködve az egyik nyugdíjas tanárnővel színjátszó kört alakított az iskolában, a fogékonyabb gyerekeket pedig "rímfaragásra" is tanítgatta. Mindenki elfoglalt lett hitelen. Az addig éjjel nappal tömött kocsma a megcsappant fizetőképes kereslet miatt csak du. 17.00-kor nyitott ki. Estére gyakorlatilag minden falusi fáradt volt, ritkultak a családi veszekedések, és gyakorlatilag nem maradt részeges ember a faluban. Valami egyszerű munkát a katonás öregúr mindenkinek talált. Aki végképp ellenállt a munkának, az vagy magától elköltözött, mert beszüntették a munkaképes emberek ingyen segélyezését, vagy a többi falusi elüldözte.
A már-már állóvízszerű nyugalomba azonban a parlament kiirtásával egyidőben belevágott a szerelem villáma. A faluban kb. 1/3–2/3 arányban és teljes békességben éltek cigányok és magyarok. A színjátszó körben az egyik magyar gyereknek megtetszett az egyik 21 éves gyönyörű cigánylány. A 23 év körüli fiú apja gazdag volt, a srác BMW-vel mozgott, imádta a Tankcsapdát, egyetemre járt, izmos volt a mellkasa, rövid barna haja volt és kék szeme, s mindezek ellenére nem volt nagyképű sem. A falusi nők rajongtak érte. A cigánylány viszont az elektronikus alapokra épülő fúziós zenét szerette, kifejezetten utálta a Tankcsapdát, és a rasta-hajú, agáralkatú reggae-zenészek voltak az esetei. A srác mindenáron csapni akarta a szelet a lánynak, és nem lehetett levakarni sem. Mivel a lány a női nem gyönyörű és intelligens esszenciája volt, makacs is volt, mint egy öszvér, és véletlenül sem fogadta az udvarlást. Ez a reménytelen szerelem odáig fajult, hogy egyik este a színjátszó köri próba után a gőgösen hazafelé vonuló lányt a szerelmes fiatalember gyökkettőben hazáig kísérte BMW–jével, és folyamat ajánlatokkal bombázta. Ígért neki wellness hétvégét és ékszereket, ruhákat, koncertjegyeket, mindent, de a lány nemhogy beszállt volna, még csak feléje sem fordult. Egész a kapuig tartott a díszkíséret, ahol a lány bátyjai, megelégelve az eszement rajongást, 8 napon belül gyógyulóan kicsit megverték a fiatalembert. És innentől kezdve a falu elindult a világhírnév és a médiakarrier felé.
A lány természetesen összeveszett a családjával, különösen a bátyjaival, hogy azok milyen suttyók, hogy így beleavatkoznak az életébe, és dühében még aznap este a szomszédos megyeszékhelyre költözött. A srác hazament, mutogatta az apjának a fejét és testét borító enyhe zúzódásokat, az pedig felhívta a figyelmét arra a régi bölcsességre, hogy nem érdemes olyan szekér után futni, ami nem vesz fel. A fiatal egyetemista eszét azonban elvette a szerelem. Dühében meg bánatában levelet írt a Legeslegjobbpárt megyei elöljárójának, hogy őt szerelmi légyottja alkalmával etnikai alapon bántalmazták az utcán randalírozó cigány hordák, és hogy falujában az utóbbi időben brutális erőszak uralkodik a cigányok miatt.
A megyeszékhelyre költözött gyönyörű cigánylányra szinte azonnal szemet vetett a megyei OCÖ selyem nyakkendőt viselő 53 éves elöljárója, és igyekezett kifaggatni, hogy miért jött el otthonról. Biztos kirekesztették, és nyilván etnikai alapon feszültségek vannak a falujában. A lány 3 másodpercen belül visszaküldte az anyjába a selyem nyakkendőt viselő és enyhén izzadtságszagú elöljárót, az pedig ezt a gesztust az elfojtott félelmek felszínre töréseként értelmezte, és hallgatólagos igennek tekintette. Levelet írt tehát a kisebbségi jogok országgyűlési biztosának, aki véletlenül túlélte a parlament kiirtását. Felhívta a figyelmet az Alföld falvaiban uralkodó elviselhetetlen kirekesztettségre és a tomboló etnikai villongásokra, amelyek a nagyvárosok fertőjébe taszítják az egyszerű és ártatlan cigány fiatalokat. Erről természetesen értesült az egyik országos tévé mindig frissen borotvált arcú jogvédő sztárriportere, aki azonnal megkereste a selyem nyakkendőt viselő OCÖ képviselőt, és kiszálltak a családhoz a faluba. A családdal élő nagymamának és a kisebb gyerekeknek az utcában nagyon tetszettek a fokozatosan rendszeressé váló családlátogatások, mert a tévében viszontlátták magukat, amint szájtátva bámulják a jogvédő sztárriportert, és tőmondatokban válaszolnak az eldöntendő kérdéseire.
A Legeslegjobbpárt megyei vezetőjéhez küldött levél a lehető legjobbkor érkezett. Ugyanis közeledett augusztus 20., és a megyei szervezet még nem döntötte el, hol tartson tömegdemonstrációt. Engedélyt kértek tehát egy kisebb rendezvényre a faluban. A falusiak, mivel még soha nem volt ilyen náluk, beleegyeztek. A Legeslegjobbpárt meghívta a gój motorosokat és a Szittya Sziklák Szirtjein Szájaló Szilaj Sámánok Ősmagyar Hagyományőrző Dalárda és Néptánccsoportot is. A demonstráció rendben lezajlott, a falusiak udvariasan elbeszélgettek a gój motorosokkal és a Legeslegjobbpárt egyforma ruhát viselő szimpatizánsaival. Konszenzusra jutottak abban, hogy Horthy Miklós nagyszerű politikus volt, és hogy az ország összes bajáról a zsidók meg a cigányok tehetnek. A színjátszó kör fellépett a Szittya Sziklák Szirtjein Szájaló Szilaj Sámánok Ősmagyar Hagyományőrző Dalárda és Néptánccsoport produkciója előtt, az izgága fiatalember pedig Petőfi verseket szavalt. A katonás öregúr alapvetően viszolygott a politikától, és azt gondolta, jövő héttől minden megy a megszokott kerékvágásban, és nyugodtan dolgozhatnak tovább.
Azonban hatalmasat tévedett.
Az ünnepet követő hétvégére haza akart menni szabadságra a fent említett cigánylány is. Otthon látta, hogy egy csillivilli GMC terepjáró áll a házuk előtt és a szomszéd öregasszonyok a legjobb ruhájukban türelmetlenül ténferegnek a kapu környékén. Kicsit ideges lett ettől, és amikor bement, látta a két idegent az udvaron, akik közül az OCÖ képviselőt már ismerte látásból. Ekkor megkérdezte a bátyjait meg a nagymamáját, hogy mit keres náluk ez a simára borotvált arcú díszbuzi ezzel a rokkantnyugdíjas köcsöggel? Azok elmondták, hogy az OCÖ képviselő meg a jogvédő sztárriporter már úgy jár hozzájuk, mintha rokonok lennének, és hogy a mama rendszeresen nyilatkozik a tévében. A lány ekkor az első fizetéséből vásárolt 32 000 forintos, Police márkájú napszemüvegét a közelben álldogáló kishúga gondjaira bízta, majd magas sarkú cipőjével kegyetlenül ütni kezdte a selyem nyakkendős OCÖ képviselő fejét, a szárriporternek pedig véresre karmolta a fél arcát. A szárriporternek végül sikerült kimenekülnie az udvarból, a selyem nyakkendőt viselő OCÖ képviselőhöz pedig kihívták a mentőt. Látleletek készültek a megyeszékhelyen, és feljelentést is tettek mindketten. Ez volt az első fontos lépcső a települést világhírnévig repítő úton.
A Legeslegjobbpárt megyei vezetői álmukban sem hitték volna, hogy nagyszerűen kezdődő nexusuk a településsel hasonlóan végződik. Úgy vélekedtek, hogy rendezvényük hatásos volt. A falusiakkal folytatott beszélgetések szerintük megerősítették, amire a fenti fiatalember levelében utalt, vagyis etnikai feszültségek tombolnak a településen, és folytatni kell a megkezdett munkát. Először a Szittya Sziklák Szirtjein Szájaló Szilaj Sámánok Ősmagyar Hagyományőrző Dalárda és Néptánccsoport lépett akcióba; tetszett a falusi gyerekek produkciója az ünnepségen, ezért rá akarták beszélni őket, hogy énekeljenek ősmagyar sámándalokat és néptáncoljanak is. A Legeslegjobbpárt egyforma ruhás tagjai pedig végigmasíroztak a falun, úgy, hogy a gój motorosok gyökkettőben követték őket a csopperjeikkel. Valamint meghirdették, hogy ezentúl minden szerdán és pénteken 11:00–12:30–ig demonstrálnak egyet. A település aktív lakossága napközben dolgozott, vagyis alapvetően nem sok vizet zavart a felvonulás. Az idősebbek javarészt házaikban maradtak, és megkérték erre a gyerekeket is. Az öregek ugyanis még emlékeztek az utolsó nagy háborúra, amikor tankok szántották fel a határt, és emlékeztek olyan egyforma ruhában masírozó délceg férfiakra, akiknek tollbokréta cikázott a kalapjuk mellett, és szuronyos puskát hordtak a hátukon. Arra is emlékeztek, hogy az egyforma ruhás, döngő léptű felvonulások után nem sokkal a teknővájó cigányokat és az öreg zsidó boltost, akinél nagyon finom égetett cukrot lehetett kapni, elgázosították egy Birkenau nevű faluban. Sőt, a legrégibb öreg, aki még 1902–ben született, akkor, amikor még Viharsaroknak hívták a környéket, emlékezett az utolsó előtti nagy háborúra is, amikor délceg lovas katonák masíroztak a faluban, egyforma ruhákban és gyönyörű lovakon. Ezek a délceg lovas katonák aztán kardlappal verték a férfiakat, amikor nem akartak éhbérért aratni.
A hacacáré igazából a színjátszó csoportot vezető nyugdíjas tanárnőt zavarta egyedül. A tanárnő rendkívül büszke volt a színjátszó csoportra, ugyanis így a gyerekek nem randalíroztak az utcán, a fiatalok meg nem a kocsmában lógtak, hanem az izgága fiatalembertől meg tőle vereseket tanultak. Az első felvonulás után megkérdezte, hogy ugye ez volt az utolsó, mert kegyetlenül idegesítő a gój motorok csopperjeinek jellegzetes pöfögő motorzaja, és a színjátszó kör próbáján nem hallják egymás szavát. A néptáncosoknak pedig azt mondta, hogy toborzás helyett inkább adjanak pár szép furulyát vagy hegedűt a gyerekeknek, a színjátszó körnek úgysincs pénze ilyesmire. A következő felvonuláskor azonban már megkérdezte, mikor jönnek legközelebb? Mivel vidéken született és régi értelmiségi családból származott, nem volt a szavak embere. A következő csinnadrattára készülve, miután mindenki elment dolgozni a faluban, jancsiszögeket szórt az iskola elé, és amikor meghallotta a motorzajt, megivott egy fél pálinkát. A jancsiszögek hatásosak voltak, néhány gój motoros beleborult a vizesárokba, és az egyforma ruhások felvonulása megállt. A tanárnő ekkor kiment az utcára és megkérdezte, hogy ugye ez volt az utolsó felvonulás - és amikor a csuromvizes gój motorosokat, valamint a Szittya Sziklák Szirtjein Szájaló Szilaj Sámánok Ősmagyar Hagyományőrző Dalárda és Néptánccsoport toborzási felelősét kérdőre vonta, levette keménytalpú papucsát, és fúria módjára ütni kezdte a toborzási felelőst, a hozzá legközelebb álló gój motorosnak pedig lekarmolta a fél arcát. Az esetet látta az éppen a faluban tartózkodó katonás öregúr is, aki udvariasan megkért mindenkit, hogy menjen szépen haza. Az ügynek így nem lett a helyszínen folytatása, viszont a szerencsétlenül járt gój motoros és a Szittya Sziklák Szirtjein Szájaló Szilaj Sámánok Ősmagyar Hagyományőrző Dalárda és Néptánccsoportot toborzási felelőse látleletet vetetett és feljelentést tett. A Legeslegjobb párt megyei vezetője pedig levelet írt az emberi jogok ombudsmani hivatalának (az ombudsman sajnos már nem élt, újat pedig még nem sikerült választani a parlament kiirtása óta), amiben elpanaszolta, hogy a településen brutálisan agresszív hangulat uralkodik, és lehetetlen gyakorolni a gyülekezéshez való jogot.
Ekkor a falu füstölgő gumikkal száguldani kezdett a világhírnév autósztrádáján. Ugyanis a megyei rendőrkapitány állandóan látta a települést a tévében, és szinte azonos időben a fontos személyiségeket ért inzultusokról több feljelentés is érkezett hozzá ugyanonnan. Ráadásul két ombudsman hivatalából is megkeresték, és a faluról kérdezősködtek. Nem akart kockáztatni, megerősítette tehát a rendőri jelenlétet a faluban. A katonás öregúr és az izgága fiatalember a politikai demonstrációkat és a cigány család tévés szereplését még tétlenül figyelték, de amikor a falu tele lett egyenruhás rendőrökkel, úgy érezték, közbe kell lépniük.
Megkérdezték a rendőröket, hogy mire vigyáznak itt. Ugyanis az öregeken és a gyerekeken kívül senki nincs a faluban, mert mindenki dolgozik. Elmondták, ha már mindenképpen vigyázni akarnak valamire, legyenek inkább polgárőrök a faluban, mert nagy szükség van az erdőőrségben hozzáértő, határozott emberekre. Olyan higgadt magabiztosság és mindent elsöprő tenni akarás áradt az öregből meg az izgága fiatalemberből, hogy a rendőrök felbontották szolgálati jogviszonyukat, a faluba költöztek, és polgárőrnek álltak.
A megyei rendőrkapitány persze jelentette az esetet, viszont érdemben segítséget a helyzet kezelésében sehonnan nem kapott. Az országban a politikai bizonytalanság miatt mindenhol szükség volt rendőri erőkre, a megmaradt politikai vezetők pedig borzasztóan féltek, hogy mikor következnek ők, és semmiben nem mertek dönteni. Ekkor a rendőrkapitány azt tette, amit természeti katasztrófákhoz hasonló váratlan helyzetekben tenni szoktak, amikor már nincs más megoldás, segítséget kért a honvédségtől. Azonban sem ő, sem a honvédség vezetői nem számoltak a titokzatos öreg misztikus katonás vonzerejével. A kivezényelt katonáktól az öreg megkérdezte, hogy melyik hazára tettek esküt, és nagyjából ugyanaz történt, mint ami a rendőrökkel.
Ez már a román titkosszolgálatnak is feltűnt, jelentések mentek Bukarestbe, hogy valószínűleg népfelkelés készül, és a magyarok vissza akarják foglalni Erdélyt. A jelentésekről a NATO romániai hírszerzői is értesültek, és ráállították a kémműholdakat a környékre. Persze igen régi felvételek voltak csak korábbról, hiszen a NATO–ban a kutyát nem érdekli, hogy mi újság az Alföldön, és szemet szúrt a hirtelen támadt rendezettség a falu környékén. Összerakták az információkat a faluban uralkodó erőszakos hangulatról, az átállt katonai és rendőri egységekről, és arra a következtetésre jutottak, hogy a magyarországi politikai űrt egy vidéki bázisú katonai junta akarja betölteni, és jelenleg minden bizonnyal készül Budapest lerohanására. Finoman felvetették ezt a meghatározó politikai pártok vezetőinek. A meghatározó politikai pártok vezetői egyrészt rettegtek, nehogy visszatérjen a földönkívüli mészáros, másrészt az adóság nélkül maradt ország költségvetésének újratárgyalásával és az új parlament megválasztásának előkészületeivel voltak elfoglalva. Hozzájárultak, hogy a NATO francia idegenlégiósokat és lengyel deszant századokat küldjön megfigyelőstátuszban brit parancsnokság alatt az Alföldre, akik a biztonság kedvéért blokád alá vonják a falut. A vezető pártok politikusai szerint a blokád elkerülhetetlen volt, ugyanis, a sok egyenruhás pálfordulása után sok forgatócsoport és riporter is érkezett a faluba. Ezeket a falusiak kezdetben megkérték, hogy ne jöjjenek többet, viszont amikor egyre csak jöttek, korra és nemre való tekintet nélkül minden operatőrt és riportert 8 napon túl gyógyulóan megrugdaltak.
A NATO tehát blokádot vont a falu köré, az események pedig a végkifejlethez közeledtek. Az öregúr látva a katonai felvonulást a falu körül, összehívott mindenkit és megkérdezte, hogy ki akar elmenni a faluból, mert ekkora túlerővel úgysem tudnak mit kezdeni, ha esetleg harcra kerülne sor, hiszen még fegyvereik sincsenek, és ezek az idegen katonák nem fognak melléjük állni. Az ország vezetőit pedig eddig sem érdekelte igazán, hogy mi jó a falunak. Vagyis sehonnan nem számíthatnak segítségre, végérvényesen magukra maradtak. A falusiak rendkívül büszkék voltak az erdőőrségre, meg az önkormányzat földjeire, ahol már lassan be lehetett volna takarítani a kukoricát, és jól emlékeztek arra az időre, amikor még nem volt ott az öregúr meg az izgága fiatalember közöttük, és senkinek nem volt kedve valahol máshol, földönfutó kocsmatöltelékként újra kezdeni mindent. Mindenki a faluban maradt. Az asszonyok meg a gyerekek sírtak egy sort, és végül kifenték a konyhakéseket, és várták a NATO ultimátumot. Ez hamarosan meg is érkezett. A brit parancsnok azt kérte, hordják össze a faluban rejtegetett lőfegyvereket, a vágó és szúró eszközöket a kocsma elé és mindenki hagyja el szervezetten a települést. Ellenkező esetben az idegenlégiósok behatolnak a faluba, és házról házra járva, erőszakkal hajtják végre a kiürítést. A katonás öregúr ekkor átment tárgyalni a NATO törzshöz és gondolkodási időt kért. Az első vonalakban szolgálatot teljesítő marcona idegenlégiósokat lenyűgözte az öreg nyugodt elszántsága és az, hogy 19. századi fordulatokkal ugyan, de tökéletesen köszöntötte őket francia nyelven. A brit parancsnok és törzsének lengyel tisztjei később elmondták, hogy a rövid tárgyalás alkalmával nehezen tudták kivonni magukat az öregúr hatása alól. Először is nem volt szükség tolmácsra, ugyanis a katonás öregember tökéletesen beszélt lengyel nyelven is. A lengyel tisztek látták rajta, mennyire elérzékenyül, amikor megkérdezte, még mindig olyan jó katonák–e a lengyelek, mint régen. Elmondta, hogy a falusiak nem akarnak elmenni, és mivel tudja, hogy a parancsuk értelmében a NATO egységek le fogják rohanni őket, még két nap haladékot kért, hogy legalább a nőket és a gyerekeket rábeszélje, hagyják el a falut. A brit parancsnok azt mondta, járjon elöl jó példával és adja meg magát. Ez majd meggyőzi a falusiakat, hogy nincs értelme az ellenállásnak. Az öregúr erre azt felelte, nem szokása megadni magát. Ő egyszer esküt tett Magyarországra és arra, hogy védelmezni fogja az ország lakóit, ezek az emberek a faluban pedig tisztelik őt és bíznak benne, tehát ha a falusiak ellenállnak, akkor ő minden erejével irányítani fogja őket a harcban. A brit parancsnok végül plusz egy nap haladékot adott. A katonás öregúr zárásként, tisztelete jeléül megkérdezte, hogy a jelen lévő tiszt urak melyik országra, császárra vagy királyra esküdtek fel ebben a mostani küldetésükben? A törzstiszteket, mivel intelligens és jól képzett katonák voltak, igencsak meglepte a nem túl időszerű, ám alapvetően helyénvaló kérdés. Oknyomozó riporterünknek beismerték, hogy a történet vége után többször is átnézték szerződésüket és szolgálati szabályzatukat, hogy megtalálják a választ.
Az öregember a sikertelen tárgyalás után visszatért a faluba és elmondta, hogy jönni fognak az idegenlégiósok, és hogy célszerűbb volna elvonulni legalább a nőknek és a gyerekeknek. A nők persze lehurrogták, és hallani sem akart senki elvonulásról. Vermeket ástak mindenfelé, telerakták őket hegyes karókkal, és várták a NATO rohamot. A brit parancsnok eközben kódolt vonalakat használva, műholdas telefonján jelentést tett. A műholdas telefon használata a katonai műveletek közben ma már megszokott, azonban itt nem volt célravezető. FKI ugyanis, ahogyan lapunknak küldött üzenetében elmondta, figyelte az eseményeket és úgy döntött, elejét veszi a vérontásnak. Amikor nem olvasott hatályos magyar jogszabályokat, szelíd természetű idegen volt, nem akarta lemészárolni sem az idegenlégiósokat, sem a lengyel deszantosokat. Magyarországnak pedig végképp nem akarta rossz hírét kelteni a nagyvilágban, ezért az egész falut, zsémbes öregasszonyostul és színes szalagot kergető kölyökmacskástul együtt, teleportálta egy másik naprendszerbe.
Nyilván furdalja olvasóinkat a kíváncsiság, vajon ki lehetett a lengyelül perfekt beszélő katonás öregúr és a Petőfi-rajongó izgága fiatalember? FKI elmondta, újabb genetikai bravúrral tréfált meg minket, életre keltette Bem apót és magát Petőfi Sándort!
Azt gondolta, életükben hatalmas tisztelői voltak egymásnak, ketten együtt sokféle, eltérő képesség birtokában vannak, szeretik Magyarországot, így tehát hasznára lehetnek az országnak. Petőfi és Bem apó valószínűleg most a Jupiter környékén tartózkodik a földönkívüli intelligencia társaságában, és azon töpreng, vajon hol rontották el immár másodszor.
Már csak egy kérdése lehet olvasóinknak: Hogyan jutott oknyomozó riporterünk ennyi intim részlet birtokába, amikor a falu már régen boldogan telepíti az akácfát egy másik naprendszerben? Az események két kulcsfigurája; a 23 éves egyetemista és a 21 éves cigánylány nem költöztek a falusiakkal!
A Független Kulturális Híradó underground médium, oknyomozó riporterünk pedig nagyszerűen végzi munkáját, így a fiatalok hajlandóak voltak szóba állni velünk. Elmondták, hogy a NATO blokád felállításával nagyjából egy időben ők nem tartózkodtak otthon. A srác még korábban elkezdte a következő félévet az egyetemen, a lány pedig visszament dolgozni a megyeszékhelyre, miután persze a riporterverés után újra összeveszett családjával. Amikor jött a NATO blokád, már nem tudták átverekedni magukat a deszantosokon meg a rengeteg forgató csoporton. Tábort vertek a közelben, várva a megfelelő alkalmat, hátha be tudnak surranni a falujukba. Leköpködtek mindenkit, aki a közelükbe ment és kérdezte, hogy mit keresnek ott, így hát a tv–sek békén hagyták őket. Jobb híján beszélgetni kezdtek és rájöttek, hogy nagyon szeretik az otthonukat, meg arra is, hogy a Tankcsapda meg a fúziós elektronikus zene bár nem rokonműfajok, de ugyanazon a nyelven szólnak hozzájuk. A srác udvarlás helyett inkább kíváncsian figyelt, amikor a lány a nagyanyjáról mesélt, és úgy döntöttek, hogy jövőre elmennek az ozorai fesztiválra, és mindenkinek, aki szóba áll velük, azt fogják hirdetni, hogy valamennyi hivatásos politikus utolsó, hazátlan rabszolga."

A szerző: BM Kapitány