Ez a nyár nekem kicsit amúgy is a kultúrális elmélyülésről szól (a Várszínzáz-Széchenyi tér kettős szinte harmadik lakhelyemmé vált), de ennek a folyamatnak úgy érzem, már most van egy kiemelkedő pontja, mégpedig egy irodalmi mű alakjában. Ez nem más, mint Márai Sándor Füveskönyv című alkotása. Részben ezt is a Várszínháznak köszönhetem, na meg annak, hogy e remekmű iránt érzett egyre erősődő vonzódásomban osztozom Kapitánnyal és Bángyival is. A többiekkel meg szerintem csak azért nem, mert nekik még nem meséltem róla. De BB 807 erre is jó alkalom lesz... (Egy része a "kultúr-etapok" elnevezéső programpontoknak: kedvenc fejezetek felolvasása a Füveskönyvből.)
Most idézek egy részt, ami a legfrisebb kedvencem, de nem garantált, hogy ezt fogom majd választani, mert a könyv szerencsére igen nehéz feladat elé állít:
"A hazáról és az államról
Nevelhetünk-e valakit hazaszeretetre? Mintha azt mondanám: „Korbáccsal és szöges ostorral kényszerítlek, hogy szeresd önmagadat.” A haza nemcsak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is.
Most idézek egy részt, ami a legfrisebb kedvencem, de nem garantált, hogy ezt fogom majd választani, mert a könyv szerencsére igen nehéz feladat elé állít:
"A hazáról és az államról
Nevelhetünk-e valakit hazaszeretetre? Mintha azt mondanám: „Korbáccsal és szöges ostorral kényszerítlek, hogy szeresd önmagadat.” A haza nemcsak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is.
Hazaszeretetre nem tudlak megtanítani: őrült az, aki önmagát tagadja. Hazád a történelmi méretekben megnagyított és időtlenített személyiség. A haza a végzet, személyesen is. Nem fontos, „szereted”-e, vagy sem. Egyek vagytok. De úgy látom és tapasztalom, hogy te – szóval, ünnepélyesen, írásban és a dobogókon – inkább az államszeretetről teszel bizonyságot és hitvallást. A hazától ugyanis nem lehet várni semmit. A haza nem ad érdemrendet, sem állást, sem zsíros kenyeret. A haza csak van. De az állam ad finom stallumot, csecse fityegőket szalonkabátodra, príma koncot, ha ügyesen szolgálod, ha füstölővel jársz körülötte, ha – férfiasan, kidüllesztett mellel megvallod a világ előtt, hogy te szereted az államot, akkor is, ha kerékbe törnek. Általában nem törik ezért kerékbe az embert. Éppen ezért, minden államszeretet gyanús. Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet
szeret. Gondolj erre, mikor hörögsz a dobogókon és melled vered."
szeret. Gondolj erre, mikor hörögsz a dobogókon és melled vered."
