Vers mindenkinek, avagy spontán hangolás HPIII-1107-re

Az előző 5 bejegyzés olyan írásokat tartalmazott, amik a legnagyobb teljességükben őszinte gondolatokat és érzelmeket fejeztek ki, de alapjában véve mégiscsak a szerkesztő kérése ihlette őket, ha tetszik, "megrendelésre" születtek. Most azonban egy olyan versek következnek, amikhez semmilyen felkérésre nem volt szükség, abszolút a spontanaitás és a múzsa lágy csókja szülte Krisi barátunk elméjében a sorokat...

Krisi - Irányítószám: 7696

7696 jelöld ki nekem az utat,
Szombaton feléd közelít majd az ötösfogat,
Teki,Bángyi ,Steve ,Krisi és a házigazda a Miki,
Kik az ötösfogat örökös tagjai,
Eljövünk hozzád újra és tartunk pompát,
Amire az FF már régóta várt.
7696 megadod nekünk mindazt,ami kell
Az érzések kavalkádja általad tölt el,
Jövünk, ne félj,nem hagyunk el soha,
7696 te, a pompa otthona.

Krisi - Csavargok...

Vándor lelkem nem hagy nyugodni,
Mindig csak menni,néha egy kicsit pihenni,
Keresem az utam, nem találom helyem.
De ha majd egyszer meglelem,
Valahol e bolygón, egy nyugodt szegleten,
Leülök egy fa alá és talán könyvet írok,
de addig csak csavargok,csavargok,csavargok...

Hobo - Csavargók tízparancsolata

A Fifty Fingers és Hidas V., avagy Bángyi HP-ról

És végül, de nem utolsósorban következzék Bángyi Papi költeménye, amire bár kellett várni egy kicsit, de megérte, az eredmény önmagáért beszél... Hiába, aki művész, az művész, bármibe fogjon is...

Hidas: egy hely, mit nem túl régóta ismerek, de visszatérni oda olykellemes nekem.
Hidas: egy hely, mely szívembe lopta magát, s időről-időre érzem, hogy otta helyem.
Békés, meleg fészek az ország alsó szegletén, Pécs felett.
Örülök, hogy eljuthattam oda, boldog vagyok, módfelett.
Bájos, érintetlen kis világ ez, távol a város zajától.
Más azt gondolná, elmaradott...De milyen képe van az ilyen embernekmagáról?
Meghitt kis zug, nyugalom-sziget a rohanó világban.
Minden meg van ott, amiből itt nálunk hiány van.
Csend, és csend... már-már sértő a városlakó fülnek.
Mint távoli világok messzi tájain barangolva, ahol a csend őrizői ülnek.
A tiszta levegővel tüdőm megtöltve a végtelen csendbe kiáltom:
"Boldog vagyok, mert itt van négy kedves barátom,"
El sem hiszem, hogy megérkeztem, hogy újra itt vagyok,
S barátaimmal egy napra mindent otthon hagyok.
Mindent, mi bánt, mi nyomaszt, vagy csak zavaró egy cseppet,
És nem csinálunk semmit... csak pihenünk egyet.
Ez az egy nap elég, hogy feltöltődjek újra,
hogy készen álljumk egy újabb, hosszú útra.
Mert hosszú az út, mi a következő állomásig vezet...
A következő állomásig... ami csakis egy újabb HIDAS lehet!

Máté Péter - Ez itt az én Hazám

A Fifty Fingers és Hidas IV., avagy Teki HP-ról

Na megpróbáltam én is összefoglalni az érzéseimet, gondolataimat Hidasról...

Hidas? A nyugalom földje. Az elefántcsonttorony helye. A megbékélés, az öröm, a pihenés, a békesség faluja. Egy hely, ahonnan energiát nyerünk. Lehet, hogy a föld középpontjából pont itt sugárzik ki valami, ami mágikus erővel hat erre az apró poliszra, de én inkább azt gondolom, mi egymásra vagyunk olyan hatással, ami Hidas adottságaival egyesülve alakul egy nehezen megfogalmazható élményanyaggá. S mert nehezen megfogalmazható, ez az írás is tele lesz csapongásokkal, látszólag összefüggéstelen gondolatok egymás mellé helyezésével, de Hidasról szerintem nem lehet másképpen írni. Vagyis pontosabban: én nem tudok. Mert ha őszintén leírom, amit érzek, mindenhova megtalálva a legkifejezőbb szavakat, akkor aki még nem volt ott, túlzónak, indokolatlanul pátoszosnak fogja tartani. De inkább mégis ezt az utat járom, mert ha meg visszafogottabb jelzőket használnék, őszintétlen lennék. Hidasról ennek az öt embernek, aki a Fifty Fingers becenevű ötmotoros gépezetbe tömörül, nem lehet elfogódottság nélkül beszélni. Az ember mindig keres valamit, egy helyet, egy gondolatot, egy közösséget, aminek segítségével ledobhatja magáról Babylon rabláncait. Legalább ideiglenesen. Mert örökké valószínűleg sosem sikerülhet, ahhoz túl erős Babylon. De a boldogság keresése talán nem is más, mint felhajtani azt, ami által legalább bizonyos ideig képesek lehetünk eltávolodni tőle. Ehhez persze kivételes képességek és kivételes szerencse együtt szükségeltetik. Mert ezen út első macskaköve az elménkben van elhelyezve, de ezt kevesen ismerik fel. Továbbindulni pedig csak akkor tudunk, ha ezt az első macskakövet megtaláltuk. Nekünk sikerült. És aztán szépen tovább is indultunk ezen az úton, együtt, egymást támogatva. És ennek az útnak az egyik igen fontos, kihagyhatatlan, megkerülhetetlen állomása Hidas. Kicsit talán egy alkotótáborhoz tudnám hasonlítani, amikor egy közösség tagjai elvonulnak egy helyre, hogy ott a világ zaját hátrahagyva létrehozzanak valamit. Csak mi itt nem szobrokat, festményeket vagy divatos kollázsokat alkotunk, hanem élményeket, emlékeket, olyan szellemi muníciót, amihez bátran nyúlhatunk akkor, ha valami miatt elgyengülni érezzük magunkat. Autentikus. Ezt a szót sokszor használom Hidasra, a vályogházra, a környezetre, mert az alapadottságokat remekül jellemzi. A tornác, falak mintázata, a kályha, a falterítők, a fényképek, a bútorok, a kert, mind-mind remek „díszlete” utazásunknak a nyugalom világába. De mind csak másodlagosak azon szeretet mögött, amit a házigazdák, Mama és a többiek irányából érzünk az első pillanattól fogva, ahogy átléptük a porta kapuját. Emiatt tudjuk magunkat olyan könnyen elengedni és otthon érezni magunkat, mintha csak a fél életünket Hidason töltöttük volna… De persze kellünk hozzá mi magunk is. Hogy minden alkalommal adjunk valamit egymásnak. Hogy mit? Adunk magunkból egy szeletet, lelkünk legmélyéből, jellemünk legbelsőbb bugyraiból. Vagyis abból, amiből csak nagyon kevés ember kaphat ajándékot. Nem kell nagy szavakat használnunk, pózolnunk, modoroskodnunk, egyszerűen ahogy ülünk és a Kutyák Királyát vizsgáztatjuk, vagy habzsoljuk a krémek krémjeit, ahogy a tornácon szívjuk a friss baranyai levegőt, szavak nélkül is tudjuk, hogy olyan szigeten vagyunk, ahol bár körülvesz minket a kizsákmányolás tengere, de a természet termő táptalajból rakta le a hordalékot… Nekünk pedig nincs más dolgunk, mint az ebbe a földbe nem olyan rég elvetett boldogság magokból kikelt csírákra gondosan vigyázni, ápolni őket, mert az a virág, ami ebből fog kihajtani, nem hajt ki minden sziklán…

Ez a babyloni földektől távol terem csak meg…

FankaDeli - Köszönöm