Nekifutunk. Újra...

Újra megpróbáljuk. Egyszer már tettünk egy halovány kísérletet, de az akkori fellángolás tiszavirág életűnek bizonyult. De van egy olyan megérzésem, vagy inkább reményem, hogy ezúttal másképp lesz. Hisz azóta azért sok minden gyűlt össze bennünk, ami okosan használva garantálhatja, hogy így legyen. Persze az is igaz, hogy egyáltalán nem KELL, hogy így legyen. Senki nem várja (el), senki nem kérte, hogy így legyen. Inkább mi magunk vagyunk azok, akik úgy érezzük, hogy olykor már-már feszít valami belülről, amitől csak úgy szabadulhatunk meg, ha kiírjuk magunkból. Pedig sem költők, sem írók nem vagyunk. Mondjuk ez majd szépen ki is derül. :) Viszont van véleményünk, érzésünk, rengeteg gondolatunk a világról, az életről, értékrendekről, emberekről, közösségekről. Lehet, hogy ezek között akad majd olyan is, ami másnak is érdekes, esetleg tanulságos lesz. Akkor arról majd talán vitázunk, véleményt cserélünk, itt, vagy egy sör mellett. De ha csak magunk számára készítünk mementót fiatal(?)korunk belső lelki játszóházának visszatükröződéséről, biztos, hogy akkor sem lesz egyetlen leütött karakter sem hiábavaló... Ez az első poszt most nem is akar ennél hosszabb lenni, a bemutatkozás, és annak kicsit részletesebb kifejtése, hogy mi a rákért is fogtunk bele, szépen lassan, apránként úgy is be fog következni...