Feltérképezve (FiftyFingers és a 620 - 1. rész)

Először filóztam rajta, hogy most akkor ezt feltegyem-e. Merthogy talán rontom azzal a színvonalat, ha nem egy olyan minőségi irományt osztok meg, mint amilyen Kapitányé alant. Aztán rájöttem, hogy ez egyrészt nem (csak) az irodalmi mércével mérve is magas pontszámmal értékelhető kiseposzok gyűjtőhelye, hanem egy blog, vagyis egy napló, minek célja rögzíteni aktuális eseményeket, másfelől ha semmit nem raknánk fel, ami minőségben esetleg elmarad az előzőtől, akkor igen ritkán lenne frissítés…
Aztán eszembe jutott, hogy oké, de akkor is túl rövid lesz… Erre meg azt „válaszoltam” magamnak, hogy ezt egyrészt a kezdéskor még nem lehet biztosan kijelenteni, másfelől itt aztán hosszúság szempontjából tényleg a legszélesebb skálán való mozgolódás vizionálható, tehát talán ennek sem kellene akadálynak lennie… Úgyhogy végül ideültem. És röviden elmondom, mi volt ma.
Megnéztük a lehetséges helyeket. Merthogy Tardost ugye leszavaztuk múltkor, tehát innentől világos volt, hogy vagy a tavalyi helyszín egy az egyben, vagy egy ahhoz nagyon közel álló alternatíva jöhet szóba. Így jutottunk el először véletlenül egy fákkal és bokrokkal prímán körülzárt helyre, melynek a Duna felé nyíló kijárata kavicsos (naná) partszakaszban folytatódott. Ez remeknek tűnt, egyet kivéve: éppen a főút alatt helyezkedett el, ami egyrészt jelentette, hogy a kocsit fent kellett volna hagyni, másfelől, és ez a nagyobb baj, kissé zajos. Hamar leszavaztuk. A következő állomás a Kerek-tó, ami gyönyörű. Látni kell. Itt ennek örömére a „Bárhol megihatunk egy kv-t” ideológia jegyében töltöttünk egy-egy feketét (szó szerint, ezúttal ugyanis tej nélkül jött, és sajnos a nap folyamán már a negyedik volt). Ideális is lett volna ez a helyszín, ha a felkérdezett halőr bácsi nem árulta volna el, hogy ott bizony nem lehetséges a sátorozás. Ajánlott viszont egy helyet a hajótemető mellett, megtekintettük hát azt is. Itt egy Duna-öbölről lett volna ugye szó, csakhogy egyik oldala végig tele igen elszánt horgászokkal (sátras zuhanyzókkal és egyéb nyalánkságokkal felszerelkezve), a másik fele inkább egy építési területre hasonlított, földmunkák mindenhol, fa sehol. Ekkor számomra már nyilvánvaló volt, hogy ebből bicikliút lesz, bár PA kollega még tett egy utalást arra, hogy a valahol a messzi távolban észlelt földnyelvet ő bizony még megtekintené, de ezen szándékában sem én, sem Fővezér nem támogattuk (véleményem szerint ugyanis akkor már a Tiszára is mehetnénk lassan…).
A bicikliúton a tavalyi mellett 2 helyet találtunk alkalmasnak, egyet az eleje felé, a másikat a vége (legalábbis az autóval még elérhető vége) közelében. Az első hasonlít a tavalyihoz, nagyobb füves rész, lejjebb kavics, a másikon inkább a kavicsos terület dominál. Nekem mindkettő szimpi, Művész Úr inkább a kavicsosba „szerelmesedett” belé, sőt, még a sátor kavicsos részre történő felverésével is kokettál…
Majd meglátjuk. Megmutatjuk a többieknek mind a kettőt, aztán döntünk. Csak az eső ne mosson el…